Küldetés

Küldetés



Baranya-megye egyik sajátossága az igen gazdag zenei kultúra, így a sváb illetve délszláv zene elengedhetetlen velejárója az itteni harmonikaoktatásnak. Elkötelezett vagyok a sokrétű, nem csak a komolyzenét átölelő tanítás mellett, így az előbb említett népek zenéit is nagyra becsülöm. Meggyőződésem, hogy a növendékekkel könnyebben lehet a harmonikát megszerettetni és motiválni őket a napi gyakorlásban, ha a hangszer helyi infrastruktúrája minél szélesebb.
Emiatt kezdeményeztem az alább bemutatott programokat, melyekben minden esetben szakmai vezető vagyok. Fontos megemlítenem, hogy ezek a programok nem jöhettek volna létre támogatók nélkül, melyet ezúton is köszönök az adott szervezetnek, intézménynek!

Mohácsi Német Nemzetiségi Harmonikatábor


A minden évben megrendezésre kerülő harmonikatábor célja, hogy a tanév végén a gyerekek aktívan, hangszerrel a kezükben pihenjék ki fáradalmaikat. A minden napi csoportos szakmai órák mellett, jut idő a kirándulásokra, sportolásra és különböző kreatív játékokra is. A tábor résztvevői, a környéki zeneiskolákban tanuló fiatalok, akik a mohácsi, himesházi, bólyi, mecseknádasdi és pécsi intézményekből jönnek. A létszám minden évben meghaladta a harminc főt, akiket három vagy négy szakos tanár oktat, valamint számos felnőtt pedagógus foglalkozik velük a délutáni kirándulások során.
A tábor támogatója a Mohácsi Német Önkormányzat!


Gász Mihály Emlékverseny


A megyében harmonikát tanuló növendékek számára jött létre ez a verseny, amely az egykori híres zenetanárra, Gász Mihályra emlékezik. Gász Mihály Mohácson, valamint számos környékbeli településen oktatott valamennyi fúvós hangszeren és harmonikán tanuló gyereket. Az ő tanításait tovább örökítve, ezen a megmérettetésen nem csak komolyzenei művekkel készülnek fel a gyerekek, hanem a neki oly kedves sváb nemzetiségi zenével, valamint számos más kultúra dallamaival is.
A tábor támogatója a Mohácsi Német Önkormányzat!

Sváb Nemzetiségi Harmonikás Találkozó


Ez - a kétévente megrendezésre kerülő - találkozó, az országban harmonikát tanuló és a sváb kultúra iránt érdeklődő fiatalok számára jött létre. Célja a sváb zenei hagyományok megismerése, továbbörökítése. A találkozón részt vevő növendékek mellett fellépnek a helyi, illetve meghívott sváb származású harmonikások is, valamint különböző, a harmonikához és a sváb zenéhez fűződő előadásokat hallhatnak a jelenlévők.
A találkozó támogatója a Mecseknádasd Német Kisebbségi Önkormányzata.

Harmonika Fesztivál Pécs


Ez a fesztivál azért jött létre, hogy a megyében harmonikázni tanuló növendékeknek, az amatőr és professzionális szinten játszó harmonikásoknak, valamint a hangszert szerető embereknek tanulási és szórakozási lehetőséget teremtsen. A programok közt találunk komolyzenei kurzust, a hangszerhez kötődő előadásokat, egy egészen egyedi harmonika kiállítást, valamint nemzetközi szinten elismert produkciókat is, mint Orosz Zoltán duója Borbély Mihállyal vagy éppen Demeniv Mihály koncertje.
A fesztivál támogatója a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre.

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

COPYRIGHT © 2017 Kéméndi Tamás MINDEN JOG FENNTARTVA